11. Fejezet - Még több titok, és hazugság?

Tao még életében nem volt féltékeny senkire, hisz ő egy nagyon visszahúzódó, és kedves srác, de most mégis szinte felemésztette az a bizonyos „zöld szörnyeteg”. Amikor kihallgatta Min Ah beszélgetését az Árnnyal – persze nem szándékosan – úgy érezte, hogy hatalmas bűnt követtek el ellene. Az a szörnyeteg meg akarta ölni őt többször is, és valószínűleg még meg is fogja próbálni párszor egészen addig még jövő héten össze nem csapnak végleg, barátnője még is azon gondolkodik, hogy megkímélje-e az életét.

„Hogy lehetséges egyáltalán, hogy szabadon rohangál?” – gondolta miközben egy méretes faoszlopot püfölt. Egyik alkalommal olyan erővel ütötte meg, hogy hallotta, ahogy az ujjaival együtt a fa is összeroppan, majd ketté is tört az eszköz.

Ugyan régebben is előfordult már, hogy sikerült eltörnie egy-egy lécet, de az mégsem egy vaskos farönk, ezért egy kissé meglepődött. Nem is csoda, hogy döbbenten nézte kézfejét, és forgatta szeme előtt.

- Nem is olyan rossz! – hallotta meg az idős hölgy hangját háta mögül, ezért megfordult tengelye körül, hogy szembe tudhasson nézni a nagymamával.

- Hogy érti?

- Már kezdtem megijedni, hogy a képességeid, amiket természetednél fogva kaptál, valahol elvesztek a semmiben, és az unokámnak egyedül kell majd megvívnia a csatát, de úgy látszik tévedtem. – sóhajtott fel. – Attól tartok, hogy meg kell mutatnom azt, amit Min Ah soha sem láthatna. Igaz, hogy az Őrzőkről semmit nem tudhatunk, de a Kiválasztottról annál többet! Egy egész ereklyegyűjtemény vár rád azon a hegyen. – mutatott a távolba.

- Ez most komoly? – sokkolt le a fiú. – Ez legalább 30 km-re van innen…

- Pontosan. De ahhoz, hogy megszerezd a fegyvereket… vagyis, hogy az egyik kiválasszon téged, mint gazdája, kénytelen leszel végigsétálni az ösvényen, ami oda vezet. – furcsa mód egy kis sárga köves ösvény jelent meg előtte, mint az Alíz Csodaországban című filmben. – Figyelmeztetlek… - és, ha eddig nem volt furcsa számára az idős nő, akkor most végképp az lett: az alakja szép lassan halványodni kezdett, és mire befejezte a mondatát már csak a hangját lehetett hallani. – az út nem lesz könnyű! Ez a te próbád!

- Ez meg hogy értette?

Vannak azok a bizonyos pillanatok a filmekben, amikor hangosan gondolkodik a főszereplő, és a nézők már tudják, hogy előbb, vagy utóbb úgy is megkapja a választ, és nem lesz kellemes a felismerés. Ez a riposzt előbb érkezett, mint kellett volna. Ahogy Tao rálépett az első kőre az úton a tér átváltozott egy háborús övezetre hasonlító apokaliptikus vidékre. Mindenhol elesett harcosok, kardok, és szakadt zászlók – de, hogy ne maradhasson ki semmi sem - természetesen nem messze tőle egy vulkán fortyogott, ami kék lávát lövellt ki magából. Miért is lenne itt bármi is normális?

Nagyot sóhajtva szedte össze magát, és minden bátorságát, majd megindult a távolban lévő zöld folt felé, amit a keresett hegynek azonosított be. Azonban, ha ismerte volna annyira a nagymamát, mint barátnője, tudhatta volna, hogy az út feléig sem kell elmennie, mert a helynek semmi köze az ő próbájához. De mivel ezt ő nem tudta csak halad előre egészen addig még egy szakadt ruhás katona torkának nem szegezte lándzsáját.

- Hogy kerül ide egy tradicionális kínai harci öltözetben lévő katona? – csúszott ki a kérdés a száján.

- Nem vagyok katona! – harsogja a férfi mély, rekedtes hangján. – Én vagyok az első Kiválasztott. Te a leszármazottam vagy. Egy dinasztiában születtünk. Rokonok vagyunk. – lágyult el egy pillanatra az ősi harcos hangja.

- Miért vagyok itt, azon kívül, hogy ez az én „nagy próbám”? – mutogatott macskakörmöket a fiú.

- Miért mutogatsz ilyen furcsákat az ujjaiddal? – hajtotta oldalra fejét a másik.  – Mindegy is. A kérdésedre a válasz: azért, hogy többet tudj meg rólunk. Ha meghalsz, akkor örökre itt fogsz kikötni, ahogy mi… nem lesz se menny, se pedig pokol. Az örökkévalóságig ezen a harcmezőn fogsz bolyongani.

- Miért?

- Mert nem vagy emberi lény. Az emberek üdvözülnek, vagy pedig örök kárhozatra ítéltetnek, de mi… mi csak itt ragadunk, amíg világ a világ.

- Hogy érted, hogy nem vagyok ember? Ezt nem értem…

- Te mágikus erővel születtél, egy felsőbb hatalom rendelte el a születésed évezredekkel az előtt, hogy megfogantál volna. Valószínűleg nem is létezhetnél, ha nem ezzel a sorssal bíztak volna meg.

- Nem élnék, ha nem…

- Pontosan, ahogy… ki ez a két gyönyörű nőnemű a fejedben?

- Tessék? Kettő? – kerekednek el szemei.

- A másodikra sokkal többet gondolsz, és… a gondolataidból is tisztán ki lehet venni az érzelmeid iránta… - hallott meg egy másik, egyelőre idegen hangot. Bár, ha úgy vesszük, akkor mind idegen volt számára, mert legalább öten álltak vele szemben. Csak annyit tudott biztosan, hogy mind ugyanolyanok, mint ő. Kiválasztottak.

„- Oké! Egyértelműen nem akarlak megütni, mivel egy lány vagy, szóval… - hallotta meg saját szavait a fiú, és szeme elé tárult egy emlékkép, ami azonnal mosolyt csalt arcára.

- Szóval azt akarod, hogy én üssek először? – Min Ah mosolygós hangja egy sóhajt csalt elő tüdejéből, mert eszébe jutott mennyire összevesztek nem is olyan rég. Viszont az emléket nem nézhették végig, mert hirtelen váltott a kép. Megragadta a lányt hátulról, és pörgetni kezdte a levegőben, majd, amikor már kellőképpen elszédültek, és fájt a hasuk a nevetéstől letette őt, és magához húzta. Karjaiba zárta, és a fülébe suttogta: Sosem engedlek el!”

- Úgy tűnik, nagyon kötődsz ehhez a lányhoz. – mosolyodott el a vékonyka testalkattal rendelkező – inkább művésznek, mint harcosnak tűnő – férfi.

- Ez nem csak kötődés. – sóhajtott fel Tao. – Ez annál sokkal több! Végzet. De… összevesztünk szóval valószínűleg már úgy sem számít, hogy én mit gondolok erről.

- Hát… ezt könnyen kideríthetjük. – mosolyodott el a „művész lelkületű”.

- Nagyi! – lépett be a konyhába, ahol mindig tartózkodik. – Nem láttad Tao-t? Már mindenhol kerestem, beszélnem kell vele.

- Egy ideig most nem jön vissza. – kavargatta meg a ramyun-t. – Mindjárt kész az ebéd, megterítesz?

- Hová ment? Nem azt mondtad, hogy nem mehetünk ki? – döbbent le Min Ah.

- Nem is ment ki… vizsgázik. – ez újabb kérdést vetett fel a lányban.

- Hol, és miért?

- Be kell bizonyítania az előző Kiválasztottaknak, hogy alkalmas a küldetésre. Eltarthat egy ideig.

- Pontosan mennyi ideig?

- Egy, vagy két nap… - gondolkodik hangosan a nagymama. – De az is lehet, hogy három.

- Pontosan hogy tudnám bebizonyítani nektek, hogy alkalmas vagyok? – fordult az öt elődhöz a fiú.

- Nagyon szép lány! – hagyták teljesen figyelmen kívül az előbb feltett kérdést. – Sokkal többet kaptál az élettől, mint mi… - Tao nem értette, hogy képesek ennyire egyszerre beszélni, de végül is, nem ez volt a legfurcsább, amit látott a mai nap folyamán, szóval szinte már meg sem hatotta. – Ez azt jelenti, hogy sokkal több veszteni valód is van! Mivel téged maga a fény választott ki, mi nem mondhatjuk, hogy alkalmatlan vagy a feladatra, mert valakinek véghez kell vinni a küldetést, de a legvégső pillanatba fog kiderülni, hogy mi az, amiért képes lennél meghalni. Ez lesz az a dolog, ami végül felszabadítja a benned rejlő összes erőt, és legyőzhetetlenné válasz tőle. Minden Kiválasztott, aki eddig elesett a csatába a kritikus pillanatban nem találta meg ezt a bizonyos dolgot, és végül vesztett. Az elmúlt nemzedékek Őrzőinek hazugságai ne tévesszenek meg! Mindig van egy kiskapu, ami végül helyrehozza a dolgokat… csak meg kell találnod!

- Milyen hazugságok? – kérdezett rá a számára leginkább fontos részletre.

- Nem akarják, hogy a te Őrződ sikerrel járjon, mert a lelküket elragadta a sötétség. Ha az igazat akarod hallani, el kell utaznod Kínába és felkeresned Fuu mestert! Ő egy Igazmondó. Bármilyen kérdést teszel fel neki egy kis fizetségért bármire válaszol.

- Kicsit kezd kirázni a hideg attól, hogy egyszerre beszéltek… De mivel hozzászoktam, hogy akkor tűnnek el a dolgok, amikor valami fontosat akarok megtudni, gyorsan felteszem a kérdésem. Hol találom meg az Igazmondót, és vihetem magammal Min Ah-t?

- Jelenlegi tartózkodási helye Hong Kong nyomornegyede. Egy lepukkant kétemeletes ház egy elhagyatott sziget közepén. – Tao azon gondolkodott, hogy milyen jól körbehatárolták neki a helyet, amit valószínűleg napokig kereshetnek majd, mert a főváros hatalmas. – Javasoljuk, hogy a lányt is vidd magaddal. Sok mindent ő is tisztábban lát majd.

- Ennél jobban nem tudnák megkavarni az életem? Eddig egy viszonzatlan szerelemtől szenvedtem, de legalább nem volt semmi hazugság az életemben, ami csak bonyolultabbá tenné. Miért nem lehet egyszerű?

- Megmenteni a világot sosem volt egyszerű! – lassanként minden alak eltünedezett, és a kert is visszaállt az eredeti alakjára. Ismét Min Ah otthonában találta magát; nagyot sóhajtott, majd a házba ment.

Amikor belépett az ajtón a lány rögtön a nyakába vetette magát. Tao olyan szorosan ölelte magához barátnőjét, mintha sosem akarná elengedni – és ez valóban így is volt, de csak képletesen. Arcát a lány nyakába fúrta és mélyen szippantotta be annak illatát; mindig emlékezni akart rá, még akkor is, ha már nem lesz mellette – mert ez is előfordulhat.

- Aggódtam érted! – hallotta meg a súgott szavakat.

- Hah. Hiányoztál. Sajnálom, hogy kiborultam… egyszerűen…

- Idióta voltál! – nevetett aprót. – Csak elgondolkodtam valamin… ez minden! Ha már az életem kockáztatom, magától értetődik, hogy más lehetőségeket is mérlegelek. – távolodik el a fiútól.

- Tudom. De akkor is… egy olyan sráccal, hogy versenyezhetnék? – hajtotta le fejét a fiú.

- Versenyezni? Lökött vagy? – tette karba kezeit Min Ah. – Tao-yah… téged választottalak, és bármikor téged is választanálak, ha feltennék a nagy kérdést. De nem fogják, mert ez egyértelmű. – forgatta meg szemeit. Kicsit tetszett neki, hogy a barátja féltékeny, azonban az egyáltalán nem, hogy kételkedett a kapcsolatukban. – Ha bánt, akkor csak megverem, és ennyi! – rántotta meg vállát, majd rámosolygott a fiúra, aki ettől elpirult.

- Öhm… lehet, hogy hirtelen jön ez a kérdés, de… eljönnél velem Kínába? Meg kell keresnünk egy Igazmondót, aki elmond mindent, amit tudni szeretnénk. – vakargatta tarkóját.

- Olyan cuki vagy, amikor előjön a félénk éned, de akkor sem tudunk kimenni innen! – húzta el száját.

- Kapunk egy kis „túlvilági” segítséget az elődeimtől. – villantotta meg mosolyát. Azt a mosolyt, amibe Min Ah hatodik osztályban beleszeretett.

- De csak, ha elmondod, mi folyik itt… az elődeid is jönnek? – mutatott a Kiválasztott háta mögé.

- Oh, ti itt?

- Úgy tűnik, segítenünk kell téged az úton, de más valószínűleg nem lát minket. – magyarázták egyszerre a harcosok.

- Nagyon ijesztő ez az egyszerre beszélős dolog. – hajolt közelebb társához.

- Nekem mondod? Egy egész monológot hallhattam végig! – nevették el magukat, majd megindultak a kapu felé.

- Összeillenek nem? – csúszott ki a művészlélek, azaz az utolsó Kiválasztott száján ez a mondat.

- A végzetnek nagy ereje van. Kíváncsi vagyok mi lesz ezzel a két fiatallal! – mondta az első, s egy kis résen közösen egy lyukat nyitottak meg, ahol mindenki kisurrant. Hogy mit tudnak meg az Igazmondótól? Az egyelőre mindkettőjük előtt rejtély volt, de nem sokáig maradt így…