A sötét
villában egy árnyék suhan végig az éjszakában. Próbál minél csendesebb lenni,
hogy ne keltse fel a már szundító alakokat, hisz nem akar nagy fejhajtást;
egyszerűen csak beszélnie kell az Őrzővel.
Valami nagyon fontos dologról.
Óvatosan
nyúlt a kilincshez, amit megvilágított a már majdnem telihold fénye, mely a
szemben lévő ablakon áradt be. Lassan lenyomta, s besurrant a szobába. Az
ágyhoz sétálva kissé elveszett a látványban, de ki kellett szakadni a
gyönyörűséges lány okozta bűvöletből.
Leült az
ágyra, és a mutatóujját végig húzta Min Ah takaró alól kilógó karján. A lágy
érintéstől összerezzent, de nem ébredt fel, ezért a behatoló ajkaira egy
halvány mosoly kúszott.
- Annyira
tökéletes vagy… - suttogta ez éjszakának ezeket a szavakat. – Min Ah! –fogta
meg a lány karját, mert bár nem akarta, mindenképp fel kellett ébresztenie. Az
alvó szemei hirtelen pattantak fel, s meredt bele a nagy fekete szemekbe, amik
még a sötétségben is ragyogtak.
- Te meg mit
keresel itt? – álmos, rekedt hangja megdobogtatta a másik szívét.
- Egy
szívességet szeretnék kérni tőled… - hajolt közelebb, hogy minden halkan
kimondott szavát tisztán értse. – Meg kell ölnöd engem. – hajolt közvetlenül a
lány füléhez. Ezek olyan szavak, amiket nem mondhat ki hangosan.
- Bármi is történt
a múltban… én nem akarlak megölni. Lehet, hogy közöd volt a szüleim halálához,
de… én nem akarok gyilkos lenni. – háborodott fel az Őrző.
- Min Ah… te
vagy az első emberi lény, akit megpillantottam… neked is kell az utolsónak
lened…
- Ezt meg
mégis, hogy érted? – rázta meg a fejét hitetlenül, hisz fogalma sem volt róla
mire akart célozni az Árny.
- Úgy négy
éve lehetett… akkor hagyhattam el először a börtönöm. Amikor legutoljára kijöttem, akkor még nem
volt ilyen fejlett a technika, ezért nem is értettem, hogy miért van ennyi
világító masina, azon a furcsa kőből készült úton. Tehát megvédtem magam. Az
autó, ami felém tartott átrepült a másik sávba, és percekig semmi más nem történt.
Körülbelül olyan 10 perc telhetett el, amikor meghallottam egy hangot. Egy olyan
hangot, amit azóta se tudtam elfelejteni, s ezért még a mai napig is mindig
figyelem azt a lányt. Kikecmeregtél az ajtón, a tetejére fordult autót pedig
ott hagytad. Megfogtad a telefonodat, és tárcsáztál. Kihívtad a mentőket, majd
amikor a hívás megszakadt sírni kezdtél. Ez a hang számomra olyan volt, mintha
egy nagyon szomorú zongoraszó lenne, de elkezdtem aggódni… hisz a fejedből ömlött
a vér, de te nem is figyeltél rá. Szólni szerettem volna, hogy már úgy is
mindegy, magad miatt aggódj, de nem hallottál meg. Azonban a szüleid láttak
engem. Azt hitték én vagyok az angyal, aki elviszi őket a mennybe, de végül
megérkezett egy másik lány, és ő vitte el őket. Azt mondták ne legyél szomorú,
mert már egy jobb helyre tartanak… nem értettem. Milyen helyről álmodnak az
emberek? Hová akarnak eljutni? De aztán felszálltak az égbe. Csodálatos volt.
Megérkezett
a mentőautó, de amikor hozzád értek, te elvesztetted az eszméleted, ezért rögtön
be is vittek a kórházban. Emlékszem mindenre! Emlékszem, hogy senkihez sem
szóltál, hogy milyen szomorú voltál, láttam mit tettél a pszichológushoz, aki
egy kis javulást ért el nálad, de aztán ismét a szótlanságba menekültél. Arra
is, hogy a nagymamádhoz rohantál, amint megláttad, és sírni kezdtél. Olyan
furcsa voltszámomra. Az volt az első alakalom, hogy láttam mit élnek át az emberek,
ha valaki meghal, akit szeretnek. Aztán jött az az idő, amikor elkezdtél
kimászni a gödörből. Láttam, hogyan jössz egyre jobban helyre, és hogyan teszed
túl magad az egészen. A két szememmel kísértem végig milyen, amikor egy ember
elesik, aztán pedig talpra áll. Az első mosolyod még mindig megdobogtatja a
szívem, és mivel tudom, hogy milyen fontos neked Tao… őt sem tudnám bántani.
Egyszerűen csak meg kell ölnötök, és véget vetni az egész évszázadokon át
húzódó legendának.
- Ott
voltál? Szóval így értetted… - hajtotta le kikerekedett szemekkel a fejét Min
Ah. Mintha egy hideg-vizes vödör tartalmát öntötték volna a fejére; meg sem
tudott szólalni.
- Mondtam,
hogy adok egy okot, amiért meg akarsz majd ölni… kérlek! Néha… néha már átveszi
a testem felett az irányítást, és én képtelen vagyok ellene tenni valamit. Csak
üvöltök a semmiben, ahol csak én vagyok, de senki sem segít. Senki sem hall
engem. Kérlek, halj meg engem, és vess véget a szenvedésemnek. – fogta két
tenyere közé az Őrző arcát, s mélyen barna szemeibe nézett.
- Tao-val
megegyeztünk, hogy kitalálunk valamit, amivel sem bezárni, sem pedig megölnünk
nem kell… de őszintén, még fogalmunk sincs, hogy csináljuk. - suttogta a
másiknak, miközben az rabul ejtette tekintetét.
- Ha valami
jó tervvel álltok elő, akkor rendben, de ha nem, akkor kérlek, ölj meg! – hajolt
közelebb így szinte már az a lány ajkaiba lehelte a szavakat. – Annyira sajnálom,
hogy Tao-é vagy… ha most nem lenne senki a szívedben… - nyalta végig ajkait,
miközben egy nagyot nyelt. – megcsókolnálak.
- Nem
szeretném, hogy megtedd! – váltott át kissé szúrósabbra a gyengébbik nemet
képviselő tekintete, de még így sem tudta elfedni azt a hatalmas sajnálatot,
amit az Árny iránt érzett. – Olyan elkeserítő a helyzeted… amikor te vagy te,
akkor be vagy zárva, amikor pedig a Sötétség átveszi feletted az irányítást, és
nem vagy önmagad, szabad vagy. Hogy alakulhatott így az életed?
- Arra
születtem, hogy ilyen körülmények között éljek amíg csak kell… akár az
örökkévalóságig. – távolodott el, mert lépteket hallott a folyosóról. – De jobb,
ha most eltűnök. Az Igazmondó engem keres! Amikor legközelebb találkozunk, már
egyáltalán nem leszek önmagam szóval, ég veled!- nyomott egy puszit a
homlokára, amin kicsit meglepődött, de nem is sejtette, hogy a fiúnak is volt
vele az igazi célja. Egy olyan láthatatlan pecsétet nyomott a homlokára, ami
minden körülmények között segít neki a tiszta gondolkodásban. Tehát mindenképp
jól fog dönteni, így Jong In megnyugodhat valamennyire.
Olyan
kétségek között hagyta ott Min Ah-t, amitől képtelen volt elaludni, tehát csak
forgolódott az ágyában, s arra gondolt, Tao bárcsak átjönne hozzá, és vele aludna,
de ez nem történt meg, ugyanis a szomszéd szobában barátja már az álmok
tengerén evezett.
Azonban
egyik pillanatról a másikra nyugodtság fogta el, s elszundított. Álmaiban egy
gyertyákkal teli szobában járt, ahol rajta kívül senki sem volt - legalábbis
ezt hitte.
Hátulról két
izmos kar fonódott a dereka köré, amitől mosoly kúszott ajkaira. Megfordult, de
a félhomályban nem látta a vele szemben állót, aki azonban nem volt rest. Amint
lehetősége nyílt megcsókolni őt, meg is tette. Min Ah hagyta, hogy magával
ragadja a szenvedély, hisz úgy gondolta Tao áll vele szemben. Ki mással is
álmodhatna ilyet, ha egyszer minden gondolata a fiú körül forog?
Karjait a
másik nyaka köré fonta, s úgy vonta még közelebb magához a eltételezett
barátot, aki szép lassan megindult az ágy felé. Ledöntötte őt az ágyra, de még
mindig nem látszott az arca – ami csak az álomnak tudható be. Ahogy a fiú ajkai
apró puszikkal halmozta el az Őrző nyakát tüdejéből nagy sóhajok szakadtak ki, miközben
vékonyka kis ujjai a szürke póló alá csúsztak… az idilli pillanatot egy ismerős
nevetés törte meg, majd végül kipattantak a lányszemei, és döbbenten meredt a mellette
fekvő Luhan-ra.
- Mégis mi a…
Te! – villantak meg dühösen szemei, de nem tudott megmozdulni. Luhan fölé
tornyosult, és a csípőjére ült.
- Dühös
vagy? Látom. – kúszott sunyi mosoly ajkaira. – Ha velem lennél, lehetne minden
éjszakád hasonló… még csak épp belelendültem, de te… hm, biztos nem
unatkoznánk!
- Szállj le
rólam! MOST! – kiabálta kicsit hangosabban, de még ez is csak a normál hangerőt
ütötte meg, mert nem akarta felkelteni a többieket. Pedig legszívesebben
darabokra tépte volna a fiút.

- Tao a
legjobb barátod! – szorította össze fogait a dühtől.
- Az is… és
még nagyon sokáig az is marad, de te túl jó vagy hozzá. Velem kéne lenned! –
hajolt közelebb az alatta fekvő arcához, miközben ördögi mosoly kúszott
ajkaira. – Tudom, hogy mit érzel most, és az közelében sincs az utálatnak, amit
kéne érezned, ugye? – kuncogott fel. – Képzeld el, milyen hatást tudok elérni,
ha többször csinálom, úgy, hogy eddig csak egyszer csináltam. Napok múlva már
Tao nevére sem emlékeznél, és csak velem akarnál lenni. Hát nem fantasztikus?
- Ebben
nincs semmi fantasztikus! – mondta ki gunyorosan az utolsó szót, miközben egy
nagyon fontos gondolat suhant át a fején. – Mikor fogod elmondani végre Zitao-nak,
hogy te magad vagy a megtestesült ördög, és folyamatosan meg akarsz szerezni
magadnak? – próbálta meg kiszabadítani karjait a szorító kezek fogságából, de a
Luhan túl erősnek bizonyult.
- Azt hiszed,
el fogom neki mondani? – nevetett fel. – Ha ezt hiszed, ostoba vagy! Soha nem
fogom elmondani, hogy minden porcikám vágyik rád… hisz nekem nem kellenél
többre, csak egy éjszakára, vagy reggelre, délutánra… nekem aztán tök mindegy
milyen napszakban történik meg a dolog.
- Soha nem feküdnék
le veled! – térdelt bele oda, ahol a férfiak a leggyengébbek, ezért Luhan
nyögdécselve dőlt le róla, és terült el az ágyon.
- Te kis… -
mondta fájdalmas képpel, és összeszorított fogakkal.
- Tűnj el! Ne
mássz bele a fejembe, ne akarj tőlem semmit, és még a nevemet is felejtsd el!
Örülj neki, hogy nem vagyok olyan szörnyeteg, hogy ezt elmondom Taonak, de ne
gyere a közelembe! – lökte le az ágyról. – Én csak Tao-t látom, nekem csak rá
van szükségem! Hagyj engem békén!
Mivel Luhan
vette a lapot, fájdalmakkal küszködve fogta a kis sátorfáját, és távozott az
ajtón, azonban azt nem is sejtette, hogy Tao a papírvékony falakon keresztül
mindent hallott.
Hallotta az
ajánlatot, és mindent, amit eddig nem tudott, de meg kellett volna tudnia már
rég. Legjobb barátja, akiről azt hitte, hogy élete végéig vele lesz… elárulta
őt. Egy hatalmas könnycsepp gördült végig az arcán, és úgy érezte a világ, amit
eddig maga köré épített lassan darabokra hullott, s csak egyetlen biztos pont
maradt számára. Az a pont, amire most szüksége volt. Felállt, s a szomszéd
szoba ajtaja elé sétált. Lenyomta a kilincset, s szomorú tekintettel lépett be
a helyiségbe, ahol Min Ah rögtön felkapcsolta az éjjeli lámpát.
- Tao-yah… -
döbbent meg. – Te…
- Hallottam…
mindent. – sétált az ágy mellé, és megállt ott. A lány csak ekkor vette észre a
könnycseppeket, amik szemébe gyűltek.
- Tao, én…
sajnálom. Nekem eszembe sem…
- Nem a te
hibád, és nincs helye a bocsánatkérésednek sem. Egy valaki van, akinek
bocsánatot kell kérnie, és az Luhan. Nekem most csak az egyetlen biztos pontra
van szükségem az életemben. Te sosem tűnsz el mellőlem. Te vagy a menedékem. –
bújik be mellé az ágyba, és szorosan magához húzza barátnőjét. Amint ez megtörtént
valahogy nyugodtabbnak érezte magát; mintha haza talált volna.
Egy teljes
pillanatra megfeledkezett arról, hogy mi vár rájuk holnap este. Hamarosan, alig
24 óra múlva beteljesítik a végzetüket… valamelyikük lehet, hogy meghal azon az
estén, de most valahogy ezt mégis elfelejtette. Csak arra tudott gondolni,
milyen édes illata van Min Ah hajának.
júúj nem találok szavakat. Nagyon jó :))))) Luhan mekkora egy dög :D De akkor is szeretem :3 És szegény Jong In, Remélem tényleg találnak valami megoldást.
VálaszTörlésVárom a folytatást és nagyon köszi :)
köszi igyekszem és persze h találnak... ;)
VálaszTörlés