5. fejezet

Tao két teljes napot feküdt eszméletlenül. A nagymama minden lehetséges gyógymódot kipróbált, amit az őseitől tanult; de a sérült semmi jelét nem mutatta annak, hogy hamarosan felébred majd. Ez idő alatt Min Ah olyannyira tehetetlennek érezte magát, hogy képtelen volt bármit is kezdeni magával. Nagyanyja pedig leküldte őt a pincébe, hogy kutakodjon; ami jól is jött a lánynak: minél többet meg akart tudni a körülötte történő dolgokról, azokról is, amikről évszázadok óta nem tájékoztatnak egyetlen Őrző-utódot sem.
- Bu! - hallotta meg fejében az ismerős hangot, amitől kirázta a hideg. - Meglepődtél, igaz? - nevetett a hang.
- Megőrültem, vagy mi? - rázta meg a fejét, hogy kirázza a furcsa hangot.
- Tudod... nem csak Őrzők, Kiválasztottak, és Árnyak voltak a múltban, hanem Érzők is. Róluk soha nem tesznek említést... tudod miért Min Ah-yah?
- Luhan? Mi folyik itt? - pattant fel, ahogy meglátta a fiú átlátszó alakját az egyik polcnak támaszkodva.
- Sok mindenről nem tudsz... - sóhajtott fel a fiú. - Ez a gond a ti kis rendszeretekkel. A nagymamád, a Felkészítő semmit sem tud, ezért téged is újként érnek a dolgok, de nem hagyom, hogy a legjobb barátom meghaljon miattatok! - tűnt fel a lány előtt, aki nagyon megijedt tőle, hisz ilyen alakban olyan volt, mint egy szellem.
- Én tudni akarom! Mindig is tudni akartam, de a nagymamám sem tud semmit a titoktartás miatt! Szerinted miért bújom három napja ezeket a rohadt könyveket? Mindent szeretnék megtudni, amit csak lehet, mert nem akarom elveszíteni Ta... nem akarom, hogy valaki miattam halljon meg.
- Tudtam! Annyira tudtam! - villant meg dühösen a fiú szeme. - Már az első nap tudtam, hogy bele vagy zúgva. Nem is látsz mást rajta kívül, de tudod mi a nagy helyzet? Láttam a jövőjét, és te nem szerepelsz benne!
- Miért mondasz ilyen dolgokat? Azt hittem, hogy… barátok vagyunk. – hajtotta le fejét.
- Barátok? Ugyan kérlek! Csak azért barátkoztam veled, mert te vagy az Őrző. Tao élete talán a te kezedben van, de reménykedjünk benne, hogy nem. Megtudtam milyen béna is vagy valójában, ezért ezt nem nézhetem tovább!
- Ki az? Ki az, aki…
- Han Ah az! Mit vártál? Az a lány maga a tökély Tao számára. – nevetett fel Min Ah arcát látva. A lány szíve összeszorult a hallottak miatt, gombóc keletkezett a torkában, s szemeiből lassan kitörtek a krokodilkönnyek. Fogalma sem volt róla, hogy Luhan miért ilyen kegyetlen vele. Ha így is lenne majd a jövőben, nem akarta hallani, egyáltalán nem akarta tudni, hogy semmi sem fog változni a kapcsolatukban.  Fájt neki, mérhetetlen fájdalmat érzett, meghasadt a szíve, s – képletesen ugyan – de vérezni kezdett. – Ez egy figyelmeztetés Min Ah… ezentúl – jelent meg a szoba egy távolabbi sarkában – nem hagyom, hogy közel kerülj hozzá, ha kell minden nap kitörlöm a rólad szóló emlékeit, ahogy eddig is tettem! – majd eltűnt.
A lány erőtlenül rogyott a földre, s kitörtek belőle az eddig benntartott könnyek. Miért történik ez vele? – gondolta, de választ nem kapott. Honnan is kaphatna, hisz nincs senki, aki mellette állna, a nagymamájának pedig nem mondhatja el, mert ez is része a titoktartásnak.
Lábait felhúzta, fejét térdeire hajtotta s úgy sírt tovább. A feje megfájdult már a sok sírástól, de egy cseppet sem érdekelte. Könnyei szakadatlanul folytak, míg végül el nem aludt a titkos szoba hideg padlóján. Álomba sírta magát.

„- Az emberek kegyetlenek. – hallotta meg az ismerős hangot, de a hozzá tartozó alakot nem láthatta. – Meg kéne ölnöm az Érzőt? – tűnik fel a lány előtt az Árny.
- Miért ölnéd meg? – hangja erőtlen volt; még álmaiban sem érezhette magát boldognak. – Te, hogy kerülsz az álmomba?
- Mindig is ott voltam, ahol te, csak sosem láthattál, mert láthatatlan voltam. Egyedül az álmaidban lehettem mindig veled. Mindig is megdöbbentett az emberek fantáziája. Fantasztikus álmaid voltak… - simít végig könnyes szemein. – Ha nem azoknak születtünk volna, akik most vagyunk talán még érzelmeket is táplálhatnál irántam. Akkor nem szenvednél ennyit…
- Te maga vagy a sötétség, a gonoszság, minden rossz, amit a világ valaha megélt! Mégis, hogy mondhatod azt, hogy nem szenvednék? Biztosan ugyan olyan lennél! – lökte el a fiú kezeit.
- Ez fájt… de mivel ilyen gyönyörű vagy mérgesen, egy kicsit sem zavarnak a szavak, amiket kiejtettél azokon a vonzó ajkaidon. Annyira vigyáznék rád… mindig, amíg csak világ a világ. Kár, hogy ez lehetetlen. – hajtotta le fejét egy pillanatra, majd amikor felnézett a döbbent lányra szemében fájdalom villant meg. – De azon az éjszakán nem tudom majd megállni, hogy ne akarjalak megölni. 
- Te meg mégis mi a fenéről beszélsz? Nincs semmi, ami nálad gonoszabb lenne, te vagy az, aki…
- Annyi mindent nem tudsz még rólam, és a múltamról… - húzta fájdalmas mosolyra ajkait a fiú. – De a sorsunk már azelőtt összefonódott, hogy tudtunk volna a másik létezéséről…
- Miről beszélsz? Mindenki össze-vissza beszél olyan dolgokról, amit én nem értek, pedig rólam, az életemről, és a jövőmről van szó! – a szél fújni kezdett, ahogy Min Ah egyre ingerültebbé vált. – Mond el!
- Sajnálom, de még nem tehetem. Azzal minden felborulna. Nem kockáztatok. Ha eljön az ideje megtudod. – eltűnt, majd egy távolabbi helyen ismét feltűnt az alakja. – Sajnos adni fogok neked egy indokot, amiért meg akarsz majd ölni engem.
- MIT ÉRTESZ EZ ALATT? – kiabálta mert a másik egyre távolabb került tőle.
- Ott voltam… - hozta a szél ezeket a szavakat, amiknek nem értette jelentését.”
Szemei kipattantak, s egyetlen gondolat kavargott a fejében: Hol volt?
Annyi rossz dolog történt vele a mai – vagy a tegnapi nap folyamán -, hogy szüksége volt a meditációra. Le kellett nyugtatnia lelkét.



Tao lassan nyitotta ki szemét, de az erős fény hatására azonnal vissza is zárta azokat. Oldalra fordította a fejét, s úgy próbálta meg újra. Azt hitte otthon van, de amikor körbenézett a szobában ismeretlen bútorokkal találta szembe magát. Megpróbált felülni, de a fájdalom olyannyira belehatolt bordáiba, hogy inkább visszadőlt.
Ajtónyitódást hallott meg, aztán egy ismeretlen öreg hölgy sétált be a szobájába. Mosollyal arcán közeledett felé, majd egy kis tálkát rakott le az ágy melletti éjjeliszekrényre.
- Örülök, hogy végre felébredtél. Segítek felülni fiacskám! Lehet, hogy fájni fog a művelet, de ettől majd gyorsabban gyógyulsz.
- Hol vagyok, és ki maga? – kérdezte kissé szaggatottan a fájdalomtól.
- Én vagyok a Felkészítő, te pedig a Kiválasztott. – mosolygott a nő. – De hívj csak Kwon halmoninak, vagy Ahjjumának.
Ez után a beszélgetés után semmi érdemleges nem történt, csak annyi, hogy Taonak két nap elteltével már egyetlen szem törött csontja sem volt, ahogy sérülése sem. Sokat beszélgetett a hölggyel, aki egyfolytában a kis unokájáról áradozott neki, aki most valamilyen titkos szobában van, és kutat – természetesen a fiú ebből semmit sem értett meg, de azért figyelmesen hallgatott.
Épp sétára indult a házban – ami egyáltalán nem kicsi -, amikor megpillantotta az udvaron azt a lányt. A szíve nagyot dobbant, s nem tudta levenni róla a szemét. Ahogy az oszlopon állva meditált, valahogy vonzotta őt. Kilépett a szabadba, s oda sétált hozzá.
- Szia. – szólította meg bár tudta, hogy valószínűleg nem is hallja, azonban tévedett. Min Ah a hang hallatára azonnal kilépett a transzból, de sajnos a hirtelen mozgás következtében elvesztette egyensúlyát. s zuhanni kezdett – egyenesen Taora esett, aki fájdalmasan nyögött fel.
- Úgy sajnálom! Nem akartam… Én… - szabadkozott a másik, egészen addig még meg nem pillantotta Tao hatalmas mosolyát.
- Semmi baj. Ez vicces volt. – kezdett el nevetni, majd komolyra váltott. – Pedig tudom, hogy nem szabad kirántani valakit a transzból. Sajnálom.  – Mivel a lány már leszállt róla, a fiú pedig felállt, felsegítette őt. – Örülök, hogy megismertelek. Sokat hallottam rólad a nagymamádtól. Egyfolytában rólad áradozott.
- Oh, te jó ég! – nevetett fel a lány is. – Biztos gáz dolgokat mondhatott rólam…
- Nem. Nagyon is aranyos dolgokat. Alig vártam, hogy megismerjelek! Huang Zitao vagyok, de mindenki csak Taonak hív. – hajolt meg előtte, majd rámosolygott.
- Kwon Min Ah. – mosolygott ő is, de legbelül darabokra hasadt a szíve – megint. Még csak nem is emlékszik rá, pedig még azon a helyen is együtt voltak… Miért nem? Talán Luhan teszi ezt minden alkalommal?